Túracélok

Hoschswab 2277m

Hochschwab: A házunktól mintegy 60km-re Seewisen közelében egy murvás úton találjuk meg a parkolónkat. Ahogy haladunk Gross-Veitsch falutól Turnau-Seewiesen irányába (táblák jeleznek), kanyargós kis utunk bevezet Seewiesenbe, ahol a házak előtt egy kis fa keret-kapu alatt kell befordulnunk (Mária szobor-stáció) és a murvás úton egészen a sorompóig megyünk. Innen indulunk a Seewiesen-völgyben. Első kis vadászkunyhót 1295m-en érjük el, majd a Voisthaler hütte következik (kocsitól kb: 3óra) 1660m-en és innen tovább haladva, 2,5 óra alatt érjük el a Schiestlhaust 2153m-en ahonnan a csúcs már csak 20 perc és elérjük a 2277m-es magasságot.
A hegyen szakaszosan pihenni is tudunk, hiszen a túránk lankás völgyben kezdődik, majd emelkedik, az első vadászkunyhót követően szintén jön egy laposabb pihentető szakasz, majd a "Francia-nyeregbe" jutunk föl, ahonnan már a Voisthaler hütte is látszik. Innen lesétálunk egy katlanba, ahonnan felkúszunk a hütte 1660m-es szintjére, ahonnan ismét lankás túrázás következik az útjelző tábláig, ahonnan 2 variációban juthatunk el a csúcshoz.
A túrát teljesíthetjük egy nap alatt is, de akkor célszerű a korai indulás, azonban kényelmesen 1 éjszaka eltöltésével bármely hüttében meg tudunk szállni és így a túránkat 2nap alatt komótos tempóban tudjuk abszolválni.


vissza a túracélokhoz



 

Képek a túráról

Az alábbiakban a túráról és a hegyről készült fotók tekinthetők meg. A képek rákattintással kinagyíthatók, és a felugró ablakban is lapozhatók.


Seewiesen-völgye
:)
Felhőben a völgy
Voisthaler-hütte 1660m
A hütte terasza
Újabb völgy a hüttétől
<< előző  2  következő >>